|
Miért nem
minősített Bio a strucc? |
|
Ezt
tudniuk kell!
Ha hiszik, ha nem, a következő a
helyzet a bio struccal:
Három évvel ezelőtt, és azóta is időnként megkeressük a
Biokontroll Kft-t
a strucc
bio-sításával kapcsolatosan. Akkor, és azóta is azt a
választ kapjuk, hogy nincs előírásuk, (és az UNIO többi
bio-sító szervezetének sincs) a bio strucc tartásról,
így azt nem tudják bio-sítani. Az Európai Unióban nincs
is tanúsított bio struccfarm. Abban egyetértettünk, hogy
a strucc, amennyiben megfelelő legelőn van tartva
alapból bio, hiszen semminemü növekedés serkentőt nem
kap, hiszen nincs.
Azt javasolták forduljunk a Svájcban lévö Bio Suisse
céghez, majd ök kreálnak előírást a strucc tartásáról.
Ezt megtettük a svájci cég kb. három millió forintnak
megfelelő összegért elkészítette volna a bio előírást.
Ui: Nem lenne jobb, ha mi Magyarok lennénk ebben az
elsők?
GARANCIA:
Garantáljuk, hogy az általunk tenyésztett struccok,
megfelelő nagyságú legelőn vannak tartva, és az
általános bio előírásokat maximálisan betartjuk mind a
tenyésztésnél, a szállításnál, a vágásnál.
|
|
Az állattartás egyike azon
területeknek, ahol a leginkább fontos az ökológiai
gazdálkodók biztos alapokon nyugvó tudása.
Sok módszert és alapelvet foglal magába ez a terület,
melyek mindegyike úgy lett kialakítva, hogy az
állatoknak kényelmes és stresszmentes életet
biztosítsanak, természetes szükségleteikhez igazodva.
Igazodás a fajok szükségleteihez
Az ökológiai állattartás terén fontos koncepció az
állatfajok speciális igényeinek megfelelő környezet
kialakítása. Ezen a koncepción belül is azonban van
néhány általánosan alkalmazandó módszer:
Állandó hozzáférés szabad területhez
A táplálkozási és viselkedésbeli igényeknek megfelelő
legelő
A kikötés és az állatok elkülönítésének tiltása
Megfelelő almozás
Kis állatsűrűség
A szállítás időtartamának lehetőség szerinti csökkentése
Általános ökológiai alapelv szintén a rácspadozat
alkalmazásának tiltása a pihenést szolgáló helyeken.
Tilos a csonkítás
Az ökológiai gazdálkodás korlátozza a következő
testrészek eltávolítását vagy megcsonkítását:
Farok - juhnál, sertésnél stb.
Csőr - csirkénél, pulykáknál stb.
Szarv - szarvasmarhánál, juhnál stb.
Egyedi igények
Általánosan elfogadott, hogy a tartási gyakorlat mindig
az adott faj igényeihez igazodik. Például baromfinál
hosszú pihenő időszakot kell hagyni az tojásrakási
periódusok között. Inkább kis csoportokban kell tartani
őket, hogy a természetben előfordulóhoz hasonló
szociális hierarchia alakulhasson ki.
Tudás
Az ökológiai gazdálkodásról szóló új EU Rendelet több
pontban is közvetlenül utal az állattartásban
alkalmazandó gyakorlati módszerekre, miszerint: Az
állattartó személyzetnek az állatok egészségügyi és
jóléti szükségletei vonatkozásában megfelelő
alapismeretekkel és készségekkel kell rendelkeznie.
Fájdalommentesség
Az ökológiai gazdálkodás hangsúlyt fektet arra, hogy a
fájdalmat és szenvedést a lehető legkisebbre csökkentse
az állatok egész élete során. Így a szállítás időtartama
mindig szigorúan ellenőrzött és az alkalmazható vágási
módszerek a lehető leggyorsabbak és fájdalommentesek.
|
|
|
A
bioélelmiszerekről, azaz mitől divat a bio? |
|
Beszélgetés Benda Judit egészségtanácsadóval
– Az utóbbi években hirtelen megnőtt
a bioélelmiszerek iránti kereslet. Egyre több helyütt
lehet hallani, olvasni róluk. Mivel magyarázod ezt,
hiszen a biotermékek ára lényegesen magasabb, mint a nem
biotermékeké? Ráadásul a beszerzésük sem egyszerű
feladat.
– Először is vitatkoznék veled: a bioélelmiszerek nem
feltétlenül kerülnek sokkal többe, mint a hagyományosak.
Aki ugyanis bioélelmiszert vásárol, az sok minden mást
nem vesz meg. A bioélelmiszerek ára pedig lassan
csökkenni kezd, illetve egyre inkább lehet találni
olcsóbban árusító biotermelőket.
Ami a kérdésedet illeti: általában akkor kezdenek a
biotermékek népszerűbbek lenni, amikor az
élelmiszeriparban valamilyen botrány tör ki. Például a
kergemarhakór kapcsán kezdtek rájönni az emberek, hogy a
biotej olyan tehenek tejéből készül, amelyeket nem
etetnek birkacsontliszttel, hanem csak a legelők zöld
fűjével. A paprikabotrány idején rengetegen kerestek
biopirospaprikát, a madárinfluenza-járvány jó reklámot
jelent a biocsirkének.
Az ilyen alkalmi érdeklődők aztán rászoknak a
biotermékekre, és a biopiacok rendszeres látogatói
lesznek. A környezetvédők is egyre inkább állítják, hogy
a környezetkímélő biogazdálkodás a jövő útja.
– Akkor itt most álljunk meg egy pillanatra. Mi
nevezhető biogazdálkodásnak?
– A biogazdálkodásnak meghatározott szabályai, előírásai
vannak. Ha a növénytermesztést nézzük, szigorúan tilos
például a szintetikus növényvédő szerek és a műtrgyák
használata.
Helyettük állati vagy növényi eredetű növényvédő
szereket, természetes trágyát, istállótrágyát,
csalánléből vagy más növényből készült folyékony
trágyát, illetve kőzetből készült trágyát használnak.
A biogazdálkodásban ugyancsak tilos a génmanipuláció. Az
állattartásban nem szabad allopatikus gyógyszert,
például antibiotikumot használni, helyette homeopátiás
szereket, illetve növényi alapú gyógykészítményeket
használnak. Az állatokat a fajuknak megfelelő
körülmények között kell tartani: nem állhat egy tehén
egész életében egy istállóban, csirkék nem nőhetnek fel
napfény nélkül, hogy csak két példát említsek a
nagyüzemi állattartásból.
– Mi történik ezzel szemben a hagyományos
mezőgazdaságban?
– Nagy különbség, hogy ott a gazda az élelmiszert
látványosan nem magának, hanem eladásra termeli. Tehát
az almának szép nagynak és pirosnak kell lennie, nem
szabad, hogy kukacos legyen, ezért évente 15-20-szor is
permeteznek egy-egy gyümölcsöst. Így természetesen
semmiféle élet nem marad már a gyümölcsfa környékén sem,
és a permetezőszer belekerül a növénybe.
Naivitás azt hinni, hogy a gyümölcs hámozásával vagy
megmosásával védekezhetünk, hiszen a permet felszívódik,
benne van a növényben.
Ha megvizsgáljuk, mennyi permetmaradványt tartalmaznak
az úgynevezett intenzíven – nagyüzemben – termelt
növények, megdöbbentő számokat kapunk.
A növények 50-60%-ában kimutatható a permetmaradvány,
míg a bioélelmiszerek 90-97%-ában semmilyen
permetezőszer nem mutatható ki. Azért nem 100%-ukban,
mert a földben a korábbi évtizedek intenzív termeléséből
maradhatott még vissza elenyésző mennyiségű permet.
A bioélelmiszereknél a permetmaradványok mennyisége a
határértéket sohasem éri el, az intenzíven termelt
növényeknél viszont a maximális mennyiséget is
túllépheti. A több évig tartó vizsgálatokból mellesleg
tudatosan kihagyták például a salátát, mert olyan magas
a méregtartalma, hogy minden negyedik salátát nem lenne
szabad árusítani.
– Ez elég rosszul hangzik. Milyen egyéb előnyei vannak a
biozöldségnek az intenzíven termesztetthez képest?
– A mérgeknél maradva: Egy nehézfémekkel szennyezett
talajból az intenzíven termesztett növény közel tízszer
annyi mérget vesz fel, mint az ugyanilyen talajon
termesztett bio növény. Tehát nemcsak a
permetezőszer-maradványokból tartalmaz kevesebbet a bio
zöldség, hanem a nehézfémekből, az ipari
szennyeződésekből is.
Ennek az lehet a magyarázata, hogy egy egészségesen
termesztett, egészséges növény nem szorul arra, hogy
felvegye ezeket a mérgeket a természetes tápanyagok
helyett.
A biotáplálék így mindig tisztább táplálék. Minőségét
tekintve sokkal értékesebb a bionövény, mert
egészségesebb talajból veszi fel a tápanyagokat, sokkal
több ásványi sót, vitamint, nyomelemet tartalmaz, mint
az intenzíven termelt növény.
Lényegesen kisebb a biozöldség nitráttartalma,
ugyanakkor a vastartalma, C-vitamin-tartalma,
magnéziumtartalma lényegesen magasabb. Ezek a növények
sokkal jobban eltarthatók, ami télen nagy előnyt jelent.
Kevesebb vizet tartalmaznak, így lassabban zsugorodnak,
lassabban romlanak, kevésbé tudják megtámadni őket a
tárolás során előforduló kórokozók, baktériumok, gombák.
– Érthető, hogy egészségesebb a bio, de veszélyes-e, ha
nem azt eszünk? Mit jelent az emberi szervezet számára,
ha a zöldségek, gyümölcsök permetezőszert, illetve egyéb
mérgeket is tartalmaznak?
– A kutatók azt tartják a legnagyobb veszélynek, és én
is azt tartom az intenzíven termelt élelmiszerek
legnagyobb veszélyének, hogy az immunrendszert
gyengítik, ami nem csak a szervezet betegségek iránti
fogékonyságában nyilvánul meg, hanem a szervezet
egészének a gyengeségében.
Ezeknek az anyagoknak a legveszélyesebb és legismertebb
hatása az, hogy rákkeltőek. Az ételek sajnos
nehézfémekkel szennyezettek, pl. ólommal, kadmiummal,
higannyal, egészen elképesztő mennyiségekben. A föld
annyira szennyezett azáltal, hogy az ipar mennyi
szennyet, köztük nehézfémet bocsátott ki és bocsát ki
még most is a környezetbe, hogy a Himalájában élő
emberek szervezetében tizedannyi nehézfémet találtak,
mint az általunk normálisnak tartott határérték.
A közlekedés révén is hatalmas mennyiségű nehézfém kerül
a környezetbe, és a nehézfém ott marad a vízben, a
földben és így az élelmiszerekben is, nem tűnik el, nem
bomlik le. Tehát ha a permetezőszer-maradványokat
vizsgáljuk, nem szabad elfelejtenünk, hogy a föld
mindenféle mással is szennyezett. A vizsgálatok azt
mutatják, hogy ha a föld nem csak
permetezőszer-maradványokkal szennyezett, hanem még
nehézfémekkel is, akkor ezek megsokszorozzák,
tízszeresére, százszorosára, akár ezerszeresére is fel
tudják erősíteni az egészségkárosító, illetve
immunrendszert gyengítő hatást.
Ezt a tényt állatkísérletekkel is bizonyították, és hát
miért lennénk mi mások? Teszteltek állatokat már a
hetvenes években úgy, hogy megfertőzték őket a
permetezőszer-maradványon kívül kórokozókkal is.
Megdöbbentő volt az eredmény: az állatok sokkal
súlyosabban fertőződtek meg, ha
permetezőszer-maradvánnyal is találkoztak, több volt a
haláleset, mint a permetezőszer-maradvánnyal nem
találkozó állatoknál.
Több ilyen kísérletet is végeztek, és mindig ugyanaz
derült ki: az immunrendszert kifejezetten gyengíti a
permetezőszer-maradvány. Ugyancsak a hetvenes években
egy orosz vizsgálat kiderítette, hogy az ily módon
legyengített immunrendszer többé nem is regenerálható.
– Mondj valami vigasztalót is! Mit lehet tudni a
bioételeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról?
Gondolom, ez irányban is végeztek már felméréseket, és
feltehetőleg nemcsak arról van szó, hogy fogyasztásukkal
kevesebb mérget juttatunk a szervezetünkbe.
– Több éve folynak kutatások, melyek adatokkal,
számokkal próbálják bizonyítani fogyasztásuk pozitív
hatásait, hogy a bioételek nemcsak néhány bolond ember
meggyőződése szerint egészségesek.
Skandináviában és Hollandiában végzett felmérések azt
bizonyítják, hogy a biotáplálékon élő gyermekek körében
lényegesen kevesebb az allergiás.
A biotáplálék a termékenységre is hatással van, erre
állatkísérletek során derült fény: a biokoszton élő
nyulak sokkal jobban szaporodtak, mint az intenzív
termesztésű élelmiszereket fogyasztó társaik. Több volt
az utód, kevesebb a halva születés és a vetélés.
Egy másik, emberekre vonatkozó vizsgálat eredményeként
az derült ki, hogy a háborúk előtt a férfiak spermaszáma
kétszerese volt a ma élő férfiakénak. A dán biogazdák
körében végzett felmérés viszont azt mutatja, hogy ma
épp olyan magas a spermaszámuk, mint a háború előtt
volt, ami biztos, hogy legalább részben a biokosztnak
köszönhető. Magyarországon minden hatodik,
Németországban minden ötödik házaspár terméketlen! Ez a
tendencia nyomon követhető ott, ahol több műételt,
konzervet fogyasztanak az emberek.
Visszatérve az állatokhoz: kórházban végzett kísérletek
során azt is tapasztalták, hogy a bioételt fogyasztó
betegek körében gyorsabb a sebgyógyulás. Öt éven
keresztül végeztek egy osztrák állatkísérletet, melynek
során operált állatokat vizsgáltak. A bioétellel táplált
állatok jobban bírták a műtétet, kevésbé voltak
érzékenyek a mérgekre, és termékenységük lényegesen
magasabb volt, mint a hagyományos koszton élőké.
– Aki evett már bioterméket, azt is észlelhette, hogy a
biozöldség, biogyümölcs ízletesebb, mint amit korábban
fogyasztott.
– Úgy van! Erről megint egy kísérlet jut eszembe. Amikor
az 1800-as évek vége felé egy Liebig nevű úriember
feltalálta a műtrágyát, egy angol gazda a következő
kísérletet végezte el a földjén: a terület felét
istállótrágyával szórta be, úgy, ahogy szokta, a másik
felét pedig műtrágyával.
Tavasszal, amikor kiengedte az állatokat a mezőre, némi
kóstolgatás után minden állat azt a füvet választotta,
ami nem volt műtrágyázva.
Több kísérletet végeztek már ebben a témában: az állatok
mindig ösztönösen a biokosztot választják. A tyúkok is,
függetlenül attól, korábban milyen táplálékon éltek, ha
van választásuk, a biotáplálékot fogyasztják.
A bioételekben tehát nemcsak a létfontosságú anyagokból
van sokkal több, de az ízanyagokból is, azaz sokkal
finomabbak!
– Ezek után felmerül az emberben a kérdés, hogyan
biztosítható a biominőség. Honnan lehet tudni, hogy amit
vásárolunk, az valóban bioélelmiszer, vagy csak annak
mondják, esetleg ráírják, hogy drágábban lehessen
eladni?
– A bio nagyon gyakran bizalmon alapul, bár
természetesen szigorúan szabályozzák, milyen élelmiszer
lehet bio. Ezek közül már említettem, hogy csak
biológiailag lebomló vagy természetes növényvédő
szereket használhatnak, tilos szintetikus vegyszereket,
génmanipulált vetőmagokat használni. De azt is szabályok
írják elő, pontosan hol lehet termelni, azaz a közúttól
milyen távolságra, milyen fát kell ültetni az út mellé…
Az ellenőrző szervek rendszeresen ellenőrzik,
betartják-e a termelők az előírásokat. Három év átállás
után a gazdaság megkaphatja a biominősítést. Két
minőségellenőrző cég van Magyarországon, amelyek
hivatalosan évente egyszer, de szúrópróbaszerűen
bármikor végezhetnek ellenőrzést. Akármelyik EU-s
ellenőrző szerv is ellenőrizheti a biominősítéssel
rendelkező termelőket.
Egy érdekes adat: a Magyarországon termelt biotermékek
90-95%-a exportra kerül. Külföldön természetesen újra
ellenőrzik a minőséget.
– Bioboltban járva szembetűnő, hogy milyen sok kész-,
illetve félkész termék készül már biominősítéssel.
Milyenek a feldolgozott biotermékek?
– A biogazdálkodás kezd felhígulni, mert eddig azok
végeztek biogazdálkodást, akik ezzel a környezetükért és
az emberekért is tenni akartak valamit. Ma már sajnos
üzletté vált, megéri bioélelmiszert termelni, és egyre
több feldolgozott élelmiszer jelenik meg a bioételek
között. A biogazdálkodásban alig 100-féle adalékanyagot
engedélyeznek, szerepel köztük például a citromsav, a
C-vitamin, azaz az aszkorbinsav. De sajnos a nitrites
pácsót is engedélyezik, noha feleakkora mennyiségben,
mint a konvencionális élelmiszeripar. Véleményem szerint
ezt nem lenne szabad engedélyezni. Viszont tudni kell,
hogy hiába bio, az akkor is feldolgozott termék. A
tetrapackba csomagolt, ultrapasztőrözött tejre is
ráírják, hogy bio, pedig az már egészen más minőség. Ha
egy nagy élelmiszergyár beszáll a
bioélelmiszer-gyártásba, természetes, hogy az az érdeke,
minél több feldolgozott élelmiszert adjon el, mert azon
lehet sokat keresni, nem a nyers zöldségen, gyümölcsön.
Ez nem jó tendencia, de határozottan érezhető, főleg
Nyugaton. Ott mindent lehet kapni biominőségben, de
nagyítóval kell járni a boltokban, ha valóban egészséges
terméket szeretnénk vásárolni. Például a bionádcukor is
cukor, hiába bio. Magyarországon pedig ahhoz, hogy egy
bolt biobolt legyen, elég, ha árukészletének mindössze
20%-a biotermék. Tehát az összes többi terméke lehet,
hogy drágább, mint a sarki boltban, de a minősége nem
biztos, hogy jobb.
– Miről lehet felismerni a feldolgozott élelmiszeren,
hogy biotermék?
– Rá van írva. Mondjuk egy zacskó búza esetén: szerepel
rajta, hogy biobúza, ökológiai termesztésből származik,
és rajta kell lennie az ellenőrző szervezet nevének és
rövidítésének, ami Magyarországon kétféle lehet:
Biokontroll Hungária Kft. (HU-ÖKO-01) vagy Ökogarancia
Hungária Kft. (HU-ÖKO-02). Ha ez nem szerepel a zacskón,
bármilyen szép neve is van az árut forgalmazó cégnek,
hiába van a nevében, hogy bio, attól még nem az. A címke
nagyon fontos!
– Az EU-államokban általában mennyire támogatják a
biotermelést?
– Nyugat-Európában nagyon komoly állami támogatást kap a
biogazdálkodás. Németországban a miniszterasszony egy
többéves programot indított el a biogazdálkodás
támogatására. Hollandiában, Ausztriában, Skandináviában
több mint 10 éve létezik biogazdálkodást támogató
program. Ezek a programok nemcsak arról szólnak, hogy
támogatják a biogazdákat, hanem nagyon fontos részük a
fogyasztók felvilágosítása. Németországban, Hollandiában
például nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a
fogyasztókban felébresszék a biotermékek iránti
érdeklődést. Iskolákban, óvodákban, gyermekélelmezési
helyeken tartanak felvilágosítást szülőknek, nevelőknek
arról, mit jelent a bio. Kampányokat folytatnak, melyek
során bioételeket adnak a gyerekeknek. A
közétkeztetésben olyan mértékű a bioélelmiszer
elterjedése, hogy például Düsseldorf városában csak
bioételt kapnak a gyerekek az óvodákban. Az egyetemi
menzákon gyakran kétféle menü közül lehet választani:
bio és nem bioételeket kínálnak közel azonos áron. A
vállalatoknál, az üzemi menzákon, a szállodákban is
egyre több már a bioétel. Kezdetben nem áll át egy egész
üzemi konyha a bioételekre, csak, mondjuk, a krumpli és
a káposzta lesz bio, mert így könnyebb a beszerzés is,
nagyobb mennyiségben lehet ugyanattól a gazdától
vásárolni.
– A bioételt kereső és kedvelő magyar fogyasztóknak
milyen beszerzési lehetőségeik vannak?
– A bioboltok közül nagyon kevésben lehet bioélelmiszert
kapni. Csak néhány nagyobb üzlethálózatnak létezik
biopolca, például a Kaisers, az Auchan tart
biotermékeket, de elég szűk választékban. Külföldön már
biozöldséget, -gyümölcsöt is lehet az áruházakban kapni;
jó lenne, ha ez egyszer majd nálunk is így lenne.
Budapesten szombatonkénti nyitva tartással két ökopiac
létezik, az egyik a MOM udvarában, a másik Újpesten
található. A vidéki városokban is gyakran van egy-egy
ökonap. A biogazdálkodók címét meg tudja adni a
Biokultúra Egyesület vagy a Sárközi Péter Alapítvány a
Biokultúráért, akiknek van termelői listájuk, és így
segíthetnek az adott lakóhelyhez legközelebbi
biogazdával felvenni a kapcsolatot. Ily módon
közvetlenül a gazdától lehet venni az árut, ami
gazdaságosabb, vidékieknek feltétlenül ezt ajánlom.
Vannak házhoz szállító cégek is, róluk is lehet az
ökopiacokon érdeklődni. Fontos hozzátennem, hogy egyre
több terméket lehet már biominőségben kapni, nemcsak
zöldséget, de gyümölcsöt, tejterméket, húst is.
– Ezzel a témával terveink szerint véget érne ötrészes
sorozatunk az egészséges táplálkozásról. Van valami,
amit fontosnak tartanál még befejezésül elmondani?
– Idézném Collath mottóját: „Hagyjuk meg a táplálékot
annyira természetesnek, amennyire csak lehet. Együk azt,
amit a parasztok 100-150 évvel ezelőtt ettek.”
Hozzátenném, hogy nem beszéltünk a nyers ételek
fogyasztásáról, a húsevésről, a táplálékkiegészítőkről
és még néhány apróságról. Mit szólnál, ha lenne még egy
beszélgetésünk az eddig kimaradt témákról?
– Rendben, benne vagyok és köszönöm!
A beszélgetést készítette és szerkesztette: Janovics
Judit
|
|
.
|
Az egészséges életmód
nyolc alappillére
A strucchús
jellegzetességei
RENDELHETŐ STRUCCHÚS VÁLASZTÉK
Strucctermék Webáruház
Bálványos az eldugott Oázis gyönyörû panorámával
tovább>>
Diavetítéshez KATTINTSON IDE
Mások mondták:
Egészséges táplálkozás
Egészséges étrend
M indig
is az egészséges táplálkozást étrendet tartották az egyik fontos,
természetes gyógymódnak. "Amilyen az ételed, olyan a gyógyszered" -
mondta már Hippokratész is. Napjaink tudományos kutatásai pedig
igazolják a régmúlt bölcsességét... Az egészséges táplálkozás étrend
alapja a gabona félék rendszeres fogyasztása. A jelentõs rostbevitel -
amely megfelelõ mennyiségû folyadékbevitellel párosul - az egészséges
táplálkozás étrend alappillére. A legjobb fogyókúrás receptek ezért
lényegében az egészséges táplálkozás étrend alapelveit követik, azaz:
napi többszöri, kis mennyiség, sok zöldség, gyümölcs, minél kevesebb
zsiradék, valamint a nassolások, a láthatatlan kalóriák kiiktatása. Az
iskolákban is fontos lenne az egészséges táplálkozás étrend és életmód
tanítása. A másodlagos megelõzés az egész család tartós szemlélet-,
magatartás változását jelenti. Videózás, tévézés helyett mozgás,
sportolás legyen a szabadidõs tevékenység! ... Egy kis életmódváltás,
egészséges táplálkozás étrend nélkül nem létezik tartós siker. Jó hír
viszont, hogy megfelelõ életmód esetén, egészséges táplálkozás étrend és
rendszeres testmozgás mellett a csontritkulás folyamata lelassítható,
megállítható, sõt visszafordítható!
A strucchús
az egészséges étrend, táplálkozás alapanyaga
Egészséges étrend
1. táblázat
Egészséges étrend
2.
táblázat
Egészséges étrend
3.
táblázat
Strucctermék Webáruház
Flekken Receptek:
ŐRSÉGI GOMBÁS FLEKKEN
Hozzávalók:
200 g erdei gomba, 1 csokrocska friss (vagy 1 ek.
szárított) kakukkfű, 8 kisebb szelet strucc Filé (kb. 1 kg), só, bors, 1
dl olaj, 1 dl testes vörösbor.
Elkészítés:
A gombát felszeleteljük. A kakukkfűvet megmossuk, levélkéit
letépkedjük. A strucchús szeleteket megmossuk, gyengén kiverjük. Egy jól
zárodó edénybe öntünk 1 evőkanál olajat, beleforgatunk egy szelet húst,
ízlés szerint borsozzuk, meghintjük kakukkfűvel, megrakjuk 4-5 szelet
gombával, a tetejére tesszük a következő szelet strucchúst, a fenti
módon fűszerezzük, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejét
megöntözzük a maradék olajjal és a borral, lefedjük. Egy éjszakán át a
hűtőben pihentetjük. Másnap a sütés előtt 1/2 órával kivesszük a hűtőből
a húst. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A páclé felével kikenünk egy
tűzálló tálat. A hússzeleteket a gombával együtt a sütőtálba fektetjük,
megöntözzük a maradék páccal, lefedjük, és a sütőben kb. 45 percig
pároljuk-sütjük. Levesszük róla a "takarót", és további 15 perc alatt
készre pirítjuk.
A sütőedényben tálaljuk, tetejét megszórjuk vágott petrezselyemmel. Sült
burgonya, burgonyakrokett, párolt zöldséköret illik hozzá.
A strucchús az egészséges étrend,
táplálkozás alapanyaga
Alapanyag rendelés
BORBARÁT FLEKKEN
Száraz fehérborból, kevés mustárral és borssal
készíts gyorspácot (esetleg mehet bele néhány csepp vöröshagymalé is). A
kiklopfolt Strucc Filé szeleteket - miután a roston sülve már
kifehéredtek - ezzel a lével kenegesd.
A strucchús az
egészséges étrend, táplálkozás alapanyaga
Alapanyag rendelés
GOMBÁS FLEKKEN
Hozzávalók:
200gr. Őzláb vagy róka gomba
1 ág friss kakukkfű
1 kg. Strucchús Steak
só
bors
flekken fűszer
1 dl. Olaj
1 dl száraz vörösbor
Elkészítés:
A gombát alaposan megtörölgetjük, megtisztítjuk a
levélmaradványoktól, nem túl vékonyan felszeleteljük. A kakukkfűágat
megmossuk, leveleit leszedegetjük. A hússzeleteket megmossuk,
papírkendővel felitatjuk róluk a vizet, gyengén kiverjük.
Egy jól záródó edénybe öntünk 1 evőkanál olajat, beleforgatunk egy
szelet húst, ízlés szerint borsozzuk, meghintjük kakukkfűvel, megrakjuk
4-5 szelet gombával, a tetejére tesszük a következő szelet húst, a fenti
módon fűszerezzük, stb., amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejét
megöntözzük a maradék olajjal és a borral, lefedjük. Egy éjszakára a
hűtőben tesszük. Másnap a sütés előtt 1/2 órával kivesszük a hűtőből a
húst. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A páclé felével kikenünk egy
tűzálló tálat. A hússzeleteket a gombával együtt a sütőtálba fektetjük,
megöntözzük a maradék páccal, lefedjük, és a sütőben kb. 45 percig
pároljuk-sütjük. Levesszük róla a "takarót", és további 15 perc alatt
készre pirítjuk. A sütőedényben tálaljuk, tetejét megszórjuk vágott
petrezselyemmel. Szabad tűzön, roston is süthetjük, de a gombát külön
edényben kell pirítani, mivel könnyen megég vagy belepottyan a parázsba!
Alapanyag rendelés
A strucchús
az egészséges étrend, táplálkozás alapanyaga
STRUCC FLEKKEN ILLATOS MÉZES MÁRTÁSSAL
Elkészítési idő: 120 perc és 2 óra érlelés
Hozzávalók: (4 személyre)
4 szelet Strucc Filé, 15 dkg vaj, 2 dl narancslé, 1 dl méz, 1 citrom, 0,
5 dkg őrölt mustármag, 1 csokor petrezselyem zöld, csipetnyi só
Kisebb lábasban felolvasztjuk a vajat, majd beleöntjük a narancslevet és
a mézet. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az őrölt mustármaggal, majd
közepes lángon 2-3 percig pároljuk és kihűtjük.
A Strucc filé szeleteket megmossuk, leitatjuk róla a
nedvességet, majd tepsibe helyezzük. Ráöntjük a mézes keveréket,
lefedjük és hűtőbe téve két órán átérleljük.
A pácolt
filét flekkensütőben 40-45 percig sütjük, közben a páclével gyakran
öntözzük, és néha megforgatjuk. Sós burgonyát adunk hozzá köretnek.
A strucchús az egészséges étrend, táplálkozás alapanyaga
Alapanyag rendelés
GRILL A SZABADTÜZÖN:
rostonsültek, flekken
Nem csak rablóhúst süthetünk, hanem hússzeleteket is, különböző
ízesítéssel, csípősen, mézesen, citromos, vagy joghurtos páccal. A
lehetőségek csak a fantáziánktól függ, bár a páctól függően figyelni
kell, hogy ne égjen meg.
A strucchús az egészséges étrend, táplálkozás
alapanyaga
Alapanyag rendelés
Hasznos linkek!
Egészséges
étrend, strucchús
Steak, Grill, Steakreceptek Grillreceptek
Flekken, Beefsteak, Bélszin Stroganoff Tatár beefsteak, Bifszték
receptek
Banner-Link csere Statisztikával
WebTárhely |Kereső
optimalizálás
Cégiránytű - az
üzleti megoldások tárháza!
Cégiránytű partnerek
LINKEK.HU Igényes Linkek
www.webtelefonkonyv.hu
Aprosok.NET - Apró Feladás
Steak receptek-Grillreceptek
Kereső regisztráció
Cylex Tudakozó
A.A.
Gyüjtőoldala
Térkép
005-Linkcsere Központ
BannerCsere.info
|